Egészen kicsi gyerekkorunktól kezdve folyamatosan álmodozunk. Először arról, hogy milyen szuper dologgal fogunk foglalkozni például űrhajósok leszünk. Aztán a legtöbb embernek szépen lassan átalakulnak, vagy sajnos elfogynak az álmai. Egy azonban mindig marad. Ez pedig, hogy milyen helyen, és milyen házban szeretne élni. Gyere, álmodozzunk erről együtt!

Az alap elvárások

Egy nem régen készített felmérés alapján az emberek 90 százaléka saját, kertes házban szeretne élni. Nem kell nagy kert, de ki lehessen ülni a szabadba, és a gyerekek is tudjanak kint lenni, nem csak bent a számítógép előtt. Ezért célszerű olyan wifit választani, amely nem ér ki a kertbe 🙂

Emellett fontosnak tartjuk azt is, hogy nyugodt szívvel, szégyenérzet nélkül hívhassanak vendégeket. Mi magyarok szeretünk házigazdák lenni, és ehhez elengedhetetlen feltétel a megfelelő környezet.

És, ami a legérdekesebb, hogy szeretünk egy kicsit kérkedni is. Megmutatni valami egyedit, valami újat. Amiről aztán megy a jó hírünk tovább. És ez hogyan lehetséges a legegyszerűbben?

A csigaház

Jelenleg Magyarországon még nem igazán elterjedt, hogy valakinek mobil háza van. Fontos, hogy itt nem a lakókocsira kell gondolni. Hanem olyan négyévszakos mobilháza, amelyről senki nem gondolná, hogy az. Belülről olyan impozánsra alakítjuk ki, vagy Te alakítod ki, amilyenre csak szeretnéd.

Csak a példa kedvéért mutatunk egy képet:

Konyha

Konyha

Ugye mennyire meggyőző? Egyszerre elegáns, modern, és letisztult is. Mit kell még róla tudnod?

A csigaház legfőbb tulajdonságai

Az egyik legegyértelműbb előnye a mobilitásában rejlik. Hogyha valahova el kell költöznötök, akkor nem kell új otthont keresni, újabb alkukat megkötni. Mindössze annyi a feladat, hogy találj egy megfelelő, közművesített kertet. Ehhez hozzákapcsoljuk az otthonodat, és máris újra otthon vagy. 🙂

Sokak tévhite, hogy ezek a házak nem négyévszakosak. Nos, ez tévedés. Tény, hogy jellemzően Hollandiában inkább csak nyári lakhatásra építenek ilyeneket. De az általunk készített mobilházak kimondottan alkalmasak arra, hogy egész évben kellemes hőmérsékletben élhess benne.

És arra is fogadni mernénk, hogy szinte nincs is olyan ismerősöd, akinek lenne ilyenje? Kedvet kaptál hozzá? Keress fel minket! Álmodd meg, és együtt tervezzük meg a Te saját csigaházadat!